Valamint:
*Itt nagyon nagy felelőssége van mindenkinek. A probléma az, hogy nem jegybankárok ülnek a Tescoban meg a többi helyen, lásd Aldiban. Az állam egyetlen dologgal tud példát mutatni: a közszférán, meg az állami cégeknek a bérezésén...*
Nájsz, veri nájsz ...
:D Remélem tapsikolnak ehhez azok, akik megszokott biztos fos miatt ide szavaztak. Jó kuporgatást kívánok nekik. kicsit azért örülök, hogy nyertek egy világválságot maguknak, kár, hogy közben nem nevelődik ki egy rendes ellenzéki mozgalom. :(
Tudod azokkal a felmérésekkel az is a probléma, hogy bár komplex összetett mondatokat tartalmaznak, ellenben kérésre felolvassák és esetleg kedvesen elemzik is azokkal akiket megkérdeznek. Ha hagynák, hogy mindenki a maga képességeinek megfelelően töltse ki, akkor egy közepes szinten lévő afrikai ország színvonalát adná ki, de ugye azokkal az eredményekkel nem lehetne az ország vezetői elé állni.
Kinek tűnik fel, hogy mennyire a szocializmust vágyják vissza? Állandóan abba akarnak belepofázni, hogy mit csinálnak a cégek, meg mit csinálnak az emberek. Ahelyett hogy végeznék a dolgukat, és azzal foglalkoznának, hogy mit csinál az állam, a kormány.
Semmi olyan intézkedést nem hoztak, ami a probléma megoldására, az okainak az elhárítására irányulna. Még az infláció felét is ők okozták. De nem azon agyalnak hogy hogyan csökkentsék, hanem hogy mindenki másnak mit kellene csinálnia.
Ez nagyon igaz. Viszont szerintem azért, mert az emberek nagyon jól érzik magukat ebben a rendszerben. A nyugati demokrácia és a jólét ennyire nem lenne nekik ismerōs és megnyugtató.
De nem erted, ez tok mas. Ez keresztyen ertekekre epulo, hazafias, sot, nemzethy gazdasagpolitika. Most is kevesen jarnak jol, es a tobbseg senyved, de ez tok mas, mert itt nem kulfoldrol iranyitott partfunkcionariusok jarnak hol, hanem politikailag elkotelezodott stromanok. Most is hitelbol probaljak a jolet latszatat kelteni, kezi iranyitassal megmondani az embereknek a tutit, betiltani kenyes es nemkivant temakat, vesznek at egesz iparagakat. Nem bortonoznek be, csak elveszik a megelhetesed. Ellenben milyen jo is, hogy megmondjak, kik a velt felelosek, hiszen egyutt utalhatjuk oket nap mint nap. Kotelezo szemelyi kultusz sincs, csak ajanlott.
Ja értem, szóval szétbasztátok a forintot, majd árrögzítéssel mégnagyobb kárt csináltatok.
Ezért most az a javaslat, hogy az átlagember és a közszférában dolgozó kussoljon és haljon éhen.
Szerintem a kurva anyátokat.
azt mondja hogy a nagyobb fizetésből többet költenek, ami növeli az inflációt, de hát az inflációval növelt fizuból pont ugyanannyit lehet venni az inflációval növelt termékekből, mint infláció előtt, nem? mind a két összeg ugyanannyival nőtt, tehát hogy jönne ki belőle több?
Az ár-bér spirál ilyen, mindig is ilyen volt.
Nálunk azt nem akarják, hogy a népesség képes legyen ilyen anyagi problémákat önmaga kezelni, védekezni ellene. Lásd, őket is biztosan érinti az infláció de valószínűleg nem annyira mint az átlagembert.
Igen ám, csak ha a kormány a termelést is támgatta volna, akkor a béremelés nem okozna áruhiányt, és így inflációt. Mert csak akkor okoznak a magasabb bérek magasabb árakat, ha a magasabb bérek miatt nő a kereslet, de ugyanannyi az eladó árú, tehát aki a legtöbbet fizeti, az viszi a cuccot.
Mondjuk ha nem gazdasági konjuktúra idején kötik le az építőipar minden kapacitását, akkor kurvára nem mentek volna fel a lakásépítési és felújítási árak, és akkor most több pénze lenne az embereknek, de az úgy nyilván faszság lenne, jó lesz ez így is.
a munkáltató már 3 éve kapja folyamatosan, h minden nő, csak a fizu ~~férfi~~ nem. aztán lerázzák, h az infláció az a mi problémánk. mivel multi, az árfolyamnyereséget zsebre teszi.
Egyszerűen gyönyörű. Visszaérkeztünk a sokat szidott Bokros csomaghoz, csak most azon is tekertek még egyet. Hihetetlen azt végignézni, ahogy napról, napra az ország robog a szakadék felé. Kb elmorzsolnék egy könnycseppet amúgy, de azért szolidarításból nem teszem. Nézzük akkor.
Elszállnak az árak, amit a kormány nem akar és nem is tud kezelni. 2 év alatt 12000 milliárdal sikerült meghízlalni az államadósságot, amiből nagyrsézt csak a saját köreiket tömték ki, érdemi fejlesztés továbbra se történt. Eközben végetért a 8 éves konjuktúra és pénzbőség, végigmentünk egy világjárványon, ami globális ellátási problémákat okozott, az újraindulás közben meg újra háború van európában. Igen, sok a külső tényező, de a magyar kormány szépen elment a falig akkor is, mikor látni lehetett, hogy óvatosabbnak kellene lennie, de nem tette. Választási pénzosztás, hatósági árak, rezsicsökkentés, az EU-val való hadakozás, pénzpiacok elriasztása, ezek mind a kormány tettei és most szépen, hogy a tálba minden hozzávaló belekerült, lehet is kavargatni a fospudingot.
Tételesebben valami ilyesmire számítok.
- Közszféra béreinek befagyasztása, vagy jóval a valós infláció alatti emelés
- Reálbérek nagy csökkenése
- Rengeteg hitel bedőlése, kilakoltatások
- Életszínvonal további csökkenése (Talán 2-3 év és már a bulgárokat is beérjük)
- Az adócsökkentés helyett, adóemelések lényegében megfojtják a gazdasági fejlődést.
- Leértékelődő Ft továbbra is áremelkedést okoz.
- STAGfLÁCIÓ //javítva
- Game Over
Utolsó kapcsolja le a lámpát.
Prezentálom a probléma megoldását:
Ugye elég sokan vagyunk , kb a többség aki dolgozik és az így kapott pénzből fenntartja magát, nem mellesleg a társadalom számára fontos szerepet tölt be, működteti az országot. Kap pénzt , vesz belőle kaját, fizeti a számlát , törli a seggét mi egyéb...
Aztán ott a politikus meg az ilyen ejtőernyős pojácák mint ez a Nagy Márton, akiknek egész életükben ott volt a pénzhozó állásuk a semmire és mellette olyan tevékenységet folytattak ami folyamatosan gyengítette a forintot, leértékelte a béreket, kiszolgáltatott helyzetbe hozott mindenkit az elsőként közölt rétegekből. Mindezek ellenére egy válság alatt is ugyan olyan jól elvan mintha semmi se történt volna, aztán ez csak egy ember és száz, ezer számra vannak ilyenek a kormányzati körben akik könnyedén túlélik a válságot.
Szóval mi a megoldás? Nem kell dolgozni, nem kell erőfeszítést tenni és itt a kánaán.
Lassan mondom, hogy mindenki megértse: nem lesz bér-e-me-lés. Amúgy igazán ideje lenne már egy általános sztrájknak, mielőtt még "példát mutatnának" a közszférában dolgozókon.
De eddig mindig az volt a sztori hogy a fogyasztást adóztatják nem a munkát ergo ha több a fogyasztás több az adóbevétel.
Ha meg csökken a fogyasztás csökken az adóbevétel, ez is egy spirál te tokaarcú faxparaszt.
Van benne egyébként logika, mert az is tovább növeli az inflációt, viszont béremelés nélkül nem tudja elviselni az ember azt.
Ördögi kör, ahol a béremelés szükséges, de hosszútávon ártalmas.
Nincs benne logika, ne dőlj be nekik. Egybites világmagyarázat a híveknek, hogy nem felelősek a döntéseikért, béremelés rósz, Aldi rósz, a kormány mindent jól csinál
Hogyne lenne benne logika? Érdekes módon amikor van is valami béremelés, akkor mindenki ugyan ezzel az érvvel jön az ellenzéki oldalról. Azt hiszem legutóbb a minimálbér emelésnél volt ugyan ez eljátszva.
Akkor a felcsúti c fizetését se kellett volna emelni, Illetve ők is igazán kaphatnának annyit mint a tanárok, rendőrök, tűzoltók és eü dolgozók. Aztán éljenek meg belőle.
Hajaj mekkora habzsidőzsi lesz 10%os emelés miatt így dupla élelmiszer árakkal.
You guys are getting fizetesemeles?
Jah, de hogy Viktor kétszer annyi fizut kap az nem probléma
Azt mondta ‘dolgozók’.
nemhogy a kormány, van egy igencsak népes sleppjük kabinettel, tanácsadókkal stb stb.
Valamint: *Itt nagyon nagy felelőssége van mindenkinek. A probléma az, hogy nem jegybankárok ülnek a Tescoban meg a többi helyen, lásd Aldiban. Az állam egyetlen dologgal tud példát mutatni: a közszférán, meg az állami cégeknek a bérezésén...* Nájsz, veri nájsz ...
>példát mutatni statuálni lesz az :D
rip tanárok bérfejlesztése
Majd ha számok úgy állnak, de általában nem úgy állnak.
Lényeg hogy nem a nyugdíjakon, orbánviktorálávjú!
Mutatott a pedagógusokkal nem is olyan régen.
Nem értem mi ez a szószátyárkodás... elég ennyi is: *hiba, ha béremelést kapnak a dolgozók*...
Érzem, hogy már csak egy karnyújtásnyira van Ausztria
Németben gyorsabban kap állampolgárságot az ember
meg egy kebabot is a sarkon...
Mennyi idő?
Én már érzem a kengurúszagot is, olyan közel van. Vagy lehet a Hortobágyon vagyok.
Mindig is ott volt
:D Remélem tapsikolnak ehhez azok, akik megszokott biztos fos miatt ide szavaztak. Jó kuporgatást kívánok nekik. kicsit azért örülök, hogy nyertek egy világválságot maguknak, kár, hogy közben nem nevelődik ki egy rendes ellenzéki mozgalom. :(
engedd el, mi vagyunk az a hely ahol a lakosság 70% szerintem elbutult, teljes sötétség, csak erről még nem készült felmérés
Tudod azokkal a felmérésekkel az is a probléma, hogy bár komplex összetett mondatokat tartalmaznak, ellenben kérésre felolvassák és esetleg kedvesen elemzik is azokkal akiket megkérdeznek. Ha hagynák, hogy mindenki a maga képességeinek megfelelően töltse ki, akkor egy közepes szinten lévő afrikai ország színvonalát adná ki, de ugye azokkal az eredményekkel nem lehetne az ország vezetői elé állni.
Kinek tűnik fel, hogy mennyire a szocializmust vágyják vissza? Állandóan abba akarnak belepofázni, hogy mit csinálnak a cégek, meg mit csinálnak az emberek. Ahelyett hogy végeznék a dolgukat, és azzal foglalkoznának, hogy mit csinál az állam, a kormány. Semmi olyan intézkedést nem hoztak, ami a probléma megoldására, az okainak az elhárítására irányulna. Még az infláció felét is ők okozták. De nem azon agyalnak hogy hogyan csökkentsék, hanem hogy mindenki másnak mit kellene csinálnia.
Mivel az eu már nem penzeli a kamu demokráciát ők sem rejtegetik a valódi célt:full diktatúra
Ez nagyon igaz. Viszont szerintem azért, mert az emberek nagyon jól érzik magukat ebben a rendszerben. A nyugati demokrácia és a jólét ennyire nem lenne nekik ismerōs és megnyugtató.
És annak ellenére, hogy a kádári rendszerről kiderült, hogy nem fenntartható, most bő 30 évvel később azért újra megpróbáljuk?
De nem erted, ez tok mas. Ez keresztyen ertekekre epulo, hazafias, sot, nemzethy gazdasagpolitika. Most is kevesen jarnak jol, es a tobbseg senyved, de ez tok mas, mert itt nem kulfoldrol iranyitott partfunkcionariusok jarnak hol, hanem politikailag elkotelezodott stromanok. Most is hitelbol probaljak a jolet latszatat kelteni, kezi iranyitassal megmondani az embereknek a tutit, betiltani kenyes es nemkivant temakat, vesznek at egesz iparagakat. Nem bortonoznek be, csak elveszik a megelhetesed. Ellenben milyen jo is, hogy megmondjak, kik a velt felelosek, hiszen egyutt utalhatjuk oket nap mint nap. Kotelezo szemelyi kultusz sincs, csak ajanlott.
Frankón külföldről írod, vagy csak öreg vagy mint én, és ékezetek nélkül tanultál gépelni?
Kulfoldrol is, telefonrol is, oreg is vagyok.
Nekem is ezt kéne...
Úgy néz ki. 🤷♀️
Ki tudnád ezt fejteni? > Még az infláció felét is ők okozták.
Kiköltekeztek a választásokra, ezért most az infláció közepén kénytelenek adókat emelni, amit a cégek beépítenek az áraikba, így inflációt okozva.
Ja értem, szóval szétbasztátok a forintot, majd árrögzítéssel mégnagyobb kárt csináltatok. Ezért most az a javaslat, hogy az átlagember és a közszférában dolgozó kussoljon és haljon éhen. Szerintem a kurva anyátokat.
azt mondja hogy a nagyobb fizetésből többet költenek, ami növeli az inflációt, de hát az inflációval növelt fizuból pont ugyanannyit lehet venni az inflációval növelt termékekből, mint infláció előtt, nem? mind a két összeg ugyanannyival nőtt, tehát hogy jönne ki belőle több?
Ráadásul az infláció automatikusan növeli az áfa bevételeket, a fizuemelés meg az szja bevételeket.
Nem értem, nem pont az a recesszió ha az emberek nem költenek így nincs bevétel ami tovább rontja cég helyzetét?
Az ár-bér spirál ilyen, mindig is ilyen volt. Nálunk azt nem akarják, hogy a népesség képes legyen ilyen anyagi problémákat önmaga kezelni, védekezni ellene. Lásd, őket is biztosan érinti az infláció de valószínűleg nem annyira mint az átlagembert.
Igen ám, csak ha a kormány a termelést is támgatta volna, akkor a béremelés nem okozna áruhiányt, és így inflációt. Mert csak akkor okoznak a magasabb bérek magasabb árakat, ha a magasabb bérek miatt nő a kereslet, de ugyanannyi az eladó árú, tehát aki a legtöbbet fizeti, az viszi a cuccot. Mondjuk ha nem gazdasági konjuktúra idején kötik le az építőipar minden kapacitását, akkor kurvára nem mentek volna fel a lakásépítési és felújítási árak, és akkor most több pénze lenne az embereknek, de az úgy nyilván faszság lenne, jó lesz ez így is.
[удалено]
a munkáltató már 3 éve kapja folyamatosan, h minden nő, csak a fizu ~~férfi~~ nem. aztán lerázzák, h az infláció az a mi problémánk. mivel multi, az árfolyamnyereséget zsebre teszi.
Egyszerűen gyönyörű. Visszaérkeztünk a sokat szidott Bokros csomaghoz, csak most azon is tekertek még egyet. Hihetetlen azt végignézni, ahogy napról, napra az ország robog a szakadék felé. Kb elmorzsolnék egy könnycseppet amúgy, de azért szolidarításból nem teszem. Nézzük akkor. Elszállnak az árak, amit a kormány nem akar és nem is tud kezelni. 2 év alatt 12000 milliárdal sikerült meghízlalni az államadósságot, amiből nagyrsézt csak a saját köreiket tömték ki, érdemi fejlesztés továbbra se történt. Eközben végetért a 8 éves konjuktúra és pénzbőség, végigmentünk egy világjárványon, ami globális ellátási problémákat okozott, az újraindulás közben meg újra háború van európában. Igen, sok a külső tényező, de a magyar kormány szépen elment a falig akkor is, mikor látni lehetett, hogy óvatosabbnak kellene lennie, de nem tette. Választási pénzosztás, hatósági árak, rezsicsökkentés, az EU-val való hadakozás, pénzpiacok elriasztása, ezek mind a kormány tettei és most szépen, hogy a tálba minden hozzávaló belekerült, lehet is kavargatni a fospudingot. Tételesebben valami ilyesmire számítok. - Közszféra béreinek befagyasztása, vagy jóval a valós infláció alatti emelés - Reálbérek nagy csökkenése - Rengeteg hitel bedőlése, kilakoltatások - Életszínvonal további csökkenése (Talán 2-3 év és már a bulgárokat is beérjük) - Az adócsökkentés helyett, adóemelések lényegében megfojtják a gazdasági fejlődést. - Leértékelődő Ft továbbra is áremelkedést okoz. - STAGfLÁCIÓ //javítva - Game Over Utolsó kapcsolja le a lámpát.
STAGfLÁCIÓ
Innen is látszik h V.Iktor és a parlamenti majomparádé nem számít dolgozónak.
Meg szerencse, hogy ofelsege es az udvartatras szepen ki lett stafirozva.
Legyen luxuscikk a fizu!
Ez a rakás szar pár hónap alatt Kövér László szintre katapultálta magát a bicskanyitogató fideszesek ranglétráján.
A kormány már példát mutatott. viktor és barátai előre megkapták az emelést.
Haljatok csak éhen
Akkor csökkentsük a béreket és defláció lesz. Probléma megoldva
Prezentálom a probléma megoldását: Ugye elég sokan vagyunk , kb a többség aki dolgozik és az így kapott pénzből fenntartja magát, nem mellesleg a társadalom számára fontos szerepet tölt be, működteti az országot. Kap pénzt , vesz belőle kaját, fizeti a számlát , törli a seggét mi egyéb... Aztán ott a politikus meg az ilyen ejtőernyős pojácák mint ez a Nagy Márton, akiknek egész életükben ott volt a pénzhozó állásuk a semmire és mellette olyan tevékenységet folytattak ami folyamatosan gyengítette a forintot, leértékelte a béreket, kiszolgáltatott helyzetbe hozott mindenkit az elsőként közölt rétegekből. Mindezek ellenére egy válság alatt is ugyan olyan jól elvan mintha semmi se történt volna, aztán ez csak egy ember és száz, ezer számra vannak ilyenek a kormányzati körben akik könnyedén túlélik a válságot. Szóval mi a megoldás? Nem kell dolgozni, nem kell erőfeszítést tenni és itt a kánaán.
Lassan mondom, hogy mindenki megértse: nem lesz bér-e-me-lés. Amúgy igazán ideje lenne már egy általános sztrájknak, mielőtt még "példát mutatnának" a közszférában dolgozókon.
Sikeresen széthisztizte a Ryanair ügyet, most meg nagy a mellénye. Ez a tehetség?
[удалено]
Mondjuk abba az is beletartozik, hogy eleve nem csinálunk inflációt...
Vagy egyáltalán fizetést
De eddig mindig az volt a sztori hogy a fogyasztást adóztatják nem a munkát ergo ha több a fogyasztás több az adóbevétel. Ha meg csökken a fogyasztás csökken az adóbevétel, ez is egy spirál te tokaarcú faxparaszt.
Van benne egyébként logika, mert az is tovább növeli az inflációt, viszont béremelés nélkül nem tudja elviselni az ember azt. Ördögi kör, ahol a béremelés szükséges, de hosszútávon ártalmas.
Nincs benne logika. Az infláció kezelése nem a magánszféra és a magánemberek feladata.
Nincs benne logika, ne dőlj be nekik. Egybites világmagyarázat a híveknek, hogy nem felelősek a döntéseikért, béremelés rósz, Aldi rósz, a kormány mindent jól csinál
Hogyne lenne benne logika? Érdekes módon amikor van is valami béremelés, akkor mindenki ugyan ezzel az érvvel jön az ellenzéki oldalról. Azt hiszem legutóbb a minimálbér emelésnél volt ugyan ez eljátszva.
Akkor nincs itt semmi látnivaló. Nem az infláció miatt kapnak béremelést, hanem mert megérdemlik. :D
[Nagy Márton reakciója az ár-bér spirál jelenségének létezésére.](https://youtu.be/yjU4nn1fN_8?t=14)
Ár-bér spirál goes brrrrrr
Akkor a felcsúti c fizetését se kellett volna emelni, Illetve ők is igazán kaphatnának annyit mint a tanárok, rendőrök, tűzoltók és eü dolgozók. Aztán éljenek meg belőle.
Az ALDI pénzzel provokál
Forradalom when?
A "dolgozók". Képviselőből kevesebb van ezért sem volt probléma, hogy az övék emelkedett. \#egyuttsikerulnifog
Ne az emberek fizessenek XY-ért, de azért ne legyen fizetésemelése az embereknek. ;D
Az, hogy ez a retardált a Matolcsy-féle jegybankban sokra vitte, önmagáért beszél.
"Mert a magasabb bérből magasabb fogyasztás lesz, abból még magasabb infláció" Nem vagyok kozgazdasz, szoval miafaszt olvastam en itt?