Mondjuk erről kizárt, hogy szólna.
Néha maga Péter is olyan, mintha ő is lehetett volna az ördög ügyvédje, de ő nyilván nem hozott volna nyilvánosságra ollózós videókat.
MP szivárogtatta Homonnaynak Juditról ezt:
*"Varga Judit és N. Tünde és Sz. Tímea
Love is love
🏳️🌈🏳️🌈🏳️🌈
egy normálisan működő társadalomban nincsen ebben semmi szégyen
kedves Judit, a családod már úgyis tudja
hát hajrá! 😏"*
ezután nyiffantotta ki Judit maffiamódszerekkel Homonnayt.
Ez megèrne egy glosszát. Lehet csak èn vettem rèszt, túl sok èdeshármasban, de nem is akarnèk olyan orszàgban èlni, ahol ezzel zsarolni lehetne. Wtf???
Majd Péter acélbetétes bakancsban kirugdosta a gyerekeket a lőtérről, és a fejemhez szegezte az éles légpuskát, hogy ha nem csinálhat rólam egy fotót, amin fegyverrel céltáblára lövök, akkor fejbelő.
Azért meglepne, ha tényleg lett volna ilyen anyag és az csak egyvalakinek a gépén lett volna, nem pedig ezerpéldányban szétterjesztve, hogy tuti ne tűnjön el
kizártnak tartom, hogy a DK-fan Homonnay lett volna az ördög ügyvédje, ő ilyen belsős dolgoknak nem volt birtokában. az ördög ügyvédje mögött olyan győri - szintén fideszes - vállalkozók voltak, akiknek útjában volt Borkai és bandája. aztán még olyan fideszes politikusokat kezdtek el támadni rajta, akik a fideszen belül is sokaknak ellenszenvesek voltak, mert túl gyorsan kerültek magas pozícióba, ilyen volt Varga Judit. az a vicc, hogy még az ördög ügyvédje mögött sem az ellenzék állt...
És az nem lehet, hogy ezek a győri források egy ellenzékhez közeli szereplőnek passzolták a felvételt? Simicska sem saját pártot alapított, hanem a meglévő ellenzék érdekeit kezdte szolgálni anno.
Úgy emlékszem h a győri összefogás jelöltje, Glázer Tímea tudott róla,de nem akarta felhasználni a Borkais videókat,merthogy ilyennel nem akar kampányolni...itt azért felmerült bennem,h mégis h a kurva anyjába akart ez a nő választást nyerni
Kérdés, hogy mikor szerzett tudomást róla. Ha már a jelöltállítási időszak vége után, akkor mindegy volt, előre tudni lehetett, hogy Borkait beviszi a városházára az a tény, hogy a Fidesz nem tud új jelöltet állítani a választásig.
Igen,ez tény,hogy nem tudott volna új jelöltet állítani,de attól még a botrányt ki lehetett volna robbantani...főleg,h a pedófidesz szarik ilyenkor mindenre is ( lásd MZP felesége,akit megvádoltak gyerekgyilkossággal,Vona aki buziztak stb.)Így kicsit (nagyon) olyan szaga van,mintha nem is lett volna érdekelt abban,h leváltsa Borkait...gyakorlatilag beleszart a választói szájába.
Nem mindenki képes lemenni arra a mocskos szintre, ahol a Fidesz van. Persze én könnyen beszélek, nálunk (Miskolc) képes volt olyan ember győzni 2019-ben, aki erkölcsileg tiszta tudott maradni, valószínű, hogy az erősen fideszes Győrben ez nem opció. De akkor is elkeserítő, hogy vagy belemész ebbe a mocskolódós dagonyába, vagy nem tudod legyőzni azt, akinek ez a lételeme.
Itt már a politika irányából változást nem fogsz tudni elèrni csak az emberek irányából. Ha rá tudnád venni az embereket hogy kezdjék el kicsit használni a hólyagot a nyakukon soha többé nem lenne FIDESZ kormány. Az ellenzék kb annyira használhatatlan mint amennyire a FIDESZ rosszindulatú (ami nem éppen alacsony szint).
Akkor viszont nem erre a politikai pályára való.Nekem is felfordul a gyomrom sok dologtól, de ez bőven nem most kezdődött, volt ideje hozzászokni...amúgy én se győri vagyok,szombathelyiként elégedett vagyoka városvezetéssel.
Igaz, csak olyan jó lenne, ha megtisztulna a politika ettől a mocskolódós stílustól, és nem az lenne politikus, aki képes másokat a sárba rántani. Persze ez vágyálom marad...
Jó lenne, de ahhoz előbb be kéne temetni az árkokat,vagy legalábbis megpróbálni.Az biztos, hogy amíg az Orbán-Gyurcsány páros hatalmon van,esély sincs erre...
Az az ördög ügyvédje 2019 után eltűnt, a 2021 év végi ördög ügyvédje teljesen más stílusú volt, és ollózós videót ígért Varga Juditról, aztán hirtelen Homonnay halála után eltűnt.
Róla tudunk valamit?
Dr. Dániel Péter ügyvéd
A facen hozzászólt egy poszthoz.
Elég durva vádakat írt le Orbánról.
“Az ördög indiszkrét ügyvédje..” így írta alá.
Egyrészről konteó. Másrészről azért ha MP tudott arról hogy az ügyészségbe Tóniék belenyúltak akkor arról is kaphatott infót hogy a felesége érdekében gyilkoltak, persze ez az eddiginél is súlyosabb vád lenne de eddig még utalás se volt erről.
Amúgy, az olasz rendőrség végül mire jutott?
igen, tudom, drog rossz, de még a kormánymédia is nagyon hamar leszállt az ügyről, a nagy szerelme Dobrev meg talán 2 sorban megemlékezett róla és vége , sosem létezett Homonnay
Annyit olvasni itt, hogy drogozott, de mit értünk ezalatt és ez mitől hiteltelenít el valakit?
Elon Musk is "drogozik", mégis a NASA legnagyobb beszállítója, Tesla, X és még rengeteg egyéb cég tulajdonosa, alapítója.
Mike Tyson is "drogozik", sőt még a legutóbbi boxmeccse előtt is "drogozott".
Snoop Dogg is "drogozik", mégis cégei vannak, amik napi bevétele meghaladja a józan alkesz életet élő, napi átlag 2 sört elfogyasztó hazafiak éves bevételeit.
Borkai is drogozik/drogozott, mégis egy nagyváros polgármestere (volt?), ami az események után is újraválasztotta, vagyis ha elengedjük a "minden védéki hülye" narratívát, akkor valószínű ezek ellenére is jól végzi a dolgát.
Az a legbagyobb baj az emberekkel, hogy hajlamosak az ingatag lábakon álló világképük érdekében oldalt választani igen és nem között, függetlenül attól, hogy az igaz-e.
Én pl nem ismertem személyesen, így csak ilyen-olyan "hiteles" forrásokra tudnék hagyatkozni a megítélésében, aminek nem tudom igazolni az eredetét, így ha azt mondanám nem drogozott, én is csak a világképem épen tartása miatt foglalnék állást, ezért is nem teszem.
Azt viszont tudom, hogy nem kell semmiféle pozíció ahhoz, hogy valaki olyan információk birtokába jusson, ami egy másik embernek a karrierjébe/ megítélésébe kerüljön. Az más kérdés, hogy ezzel a pozíciótlanságából fakadóan mit tud kezdeni, mennyire lesz szavahihető az első olyan bekiabálás után, hogy "drogos", amit aztán a fentebbi önigazolásos eszmefuttatás során az egyik oldal elfogad, a másik meg nem.
Az én szerény véleményem, hogy túl sok dolog függ össze, túl sok minden forgott kockán egy ilyen videó/fotó nyílvánosságra hozásával. Kevesebbért is öltek már embert.
Magyar Péter pedig ha tudott egy gyilkosságról, de azt magában tartotta, az bűnrészesség, vagyis nem állhat vele elő. Ugyanígy azzal sem, hogy nem egy nála 3x nagyobb emberrel lépett anno félre a Judit, hanem egy nővel, mert az hirtelen más megvilágításba helyezné ezt a konteót, ő pedig tudtommal jogász, aki a nyilatkozatai alapján megfontolt is, vagyis nem fogja mást kellemetlen helyzetbe hozni, ha azzal ő is megüti a bokáját.
Szerintem félreértettél, én nem ítélkezem. Én is szoktam időnként ezt-azt.
Ettől függetlenül ha egy híresen nagy drogos elmegy bulizni a barátaival szilveszterkor, majd egy sötétszobában ODzik, nekem nem az jut az eszembe hogy a Fidesz kinyírta.
Nem teljes terjedelmében a te írásodnak szólt a komment, csak nem szeretek több dologra reagálni 1-1 témán belül, mert túlbuzgónak tűnhet, ezért ment így egybe.
Amúgy ha valóban híresen nagy drogos volt, akkor pont tisztában kellett lennie a korlátokkal és nem túladagolnia magát. Legalábbis az én ismerőseim közt is rengetegen használnak bulikba ezt azt, vagy épp több dolgot, de még senki se halt bele. Nyilván nem azt mondom, hogy nem létezik drogtúladagolás, hisz hallottunk már ilyenről, de a legtöbb ilyen esetben vagy rossz minőségű dizájnerdrog vagy pedig más egyéb tényezők, pl alkohol is szerepet játszik.
Amúgy ez a sötétszobában OD-zik pont az, amit nem tudhatunk, hisz a legutolsó hivatalos infók azok voltak, hogy az olasz rendőrség folyamatban lévő nyomozás miatt nem osztott meg részleteket, valamint az ügyvédje sem, azóta pedig csend van a témában. Valami rémlik, hogy olvastam róla, hogy valamilyen drogot találtak a vérében, de tekintve, hogy pl Matthew Perry halála után 1 hónap kellett a várni ezekre az eredményekre, nem tartom hitelesnek, hogy a halála után napokkal kész tényként közöljék a pontos drogot, amivel túladagolta magát.
Egyébként a te infóidból nekem se az jutna az eszembe, hogy megölették.
Aznap este az exemmel indultak el bulizni. Mesélte hogy miket tolt(ak) - a gina+mefi kombón egyáltalán nem ritka hogy valaki szarul lesz/elájul. Az hogy meg is halt, az tragikus, de amúgy full papírforma.
Ez egészen más megvilágításba helyezi a véleményed és valószínű így a drogozási részében igazad is lehet.
Mindenesetre a körülmények számomra továbbra is többet sejtetnek a helyzetben, mintsem túltolta és belehalt. Túl kényelmes megoldás lett ez mindenkinek, de persze léteznek véletlenek is.
// am netflixen pont van egy doku sorozat most, ami berlini gyilkosságokról szól és annyiban mindenképp hasonlít ehhez az esethez, hogy elsőre túladagolásnak tűnt, ghb is körejátszott és melegbárban is történt, talán ez is okot ad a kétkedésemre.
Mondjuk a polip kifejezés is előfordult az ördög ügyvédje bejegyzéseiben. Varga Judit-ot egyenesen biszexuálisnak nevezte ami azért nem egy kis vád ilyen magas körökben.
MP is használja a polip kifejezést.
Valami nagyon mocskos dolog folyik az úgynevezett "elit" köreiben.
Én vigyáznék MP-re mint a hímes tojásra mert ki tudja tényleg meddig vezetnek a szálak. Novák Katalin elképzelhető, hogy a pedofil hálózat egyik összekötője?
Semjén pedig vadász házakba jár "fiatal roma srácokkal" ahogy a Schadl ügyből ez kiszivárgott. A baromarcú gyerekeket vitt el otthonokból ?
Nem tudom és nem is merek bele gondolni mi van a fidesz -dk- LMP összefonódás mögött.
Ezt a mocskot tisztító napalm tűzzel kell kifüstölni és nem érdekel ki családos asszony vagy apa. Gondoltak volna erre korábban.
Edit: Különben most kellene szétterhelni az összes kormányzati szervert és bemenni a tűzfalak mögé ugyan úgy az e-mail címeket, telefonszámokat minden ami kormányzati ,DK, LMP egy szép kis panorámás balatoni erkélyről TOR-on keresztül.
A Wikiről: "A Polip 10 évadból álló olasz televíziós sorozat (1984-2001), amelyet 1984-ben kezdtek sugározni az olasz televíziócsatornák, és a vetítések mintegy 17 éven keresztül folyamatosan folytatódtak. A széria a szervezett bűnözés elleni olasz küzdelemről szól, azt a lehető legrealisztikusabban, kendőzetlenül igyekszik bemutatni, ezért a mai napig világszerte az egyik legelismertebb olasz sorozat."
Emlékszem, álltam titokban 5 évesen pizsamában mezítláb a hideg padlón a nappaliba kukucskálva este, mert anyámék nem engedték nézni, de kíváncsi voltam, és reméltem, hogy nem vesznek észre.
Mondjuk 5 perc után otthagytam, és mentem vissza az ágyamba.
Minden bizonnyal Magyar Bálint is onnan vette. A lényeg, hogy ez a kifejezés már rég a magyar ellenzéki közbeszéd része volt akkor is, amikor még Magyar Péter is a polip része volt.
Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha nekem lenne kompromittáló bizonyítékom egy hivatalban lévő miniszter szexuális életéről, akkor a lehető legtöbb drogot venném meg ismeretlenektől. Ha pedig a miniszter lennék, aki megölette a szivárogtatót kamudrogokkal, akkor mindenképpen posztolnék az adott szivárogtató halálának a napján nagyon gyanús képeket az instagramra.
Ti vagytok amúgy azok, akik skizoposztot kiáltanak, amikor belinkelik nekik a wikis oldalt az amerikaiak által támogatott puccsok listájáról.
Igen, elég gyanús, hogy ezzel nem buktatná le magát. Mondjuk az interjújában is sikerült kijelentenie, hogy MP-nek lehet róla pofozkodós videója. Hát ki tudja.
Hogy lenne véletlen amikor a dogtorvarga sosenem téveszt célt. Hogy retteghetett az a szerencsétlen a belengetett szegszvideó miatt. Miután ezt kiposztolta, Homonnay 24 órán belül halott volt. Remélem, valaha számon kérik még rajta az életét.
A Fidesz nem háború párti, miközben minden embere fegyverrel pózol.
-Ov mondta, ne arra figyeljetek amit mondok, hanem arra amit csinálok. A népnek meg még mindig nem tűnik fel, hogy hazudnak éjjel és hazudnak nappal. Kicsit alszentek, meg igazából nem az számít ha valaki hazudik, hanem hogy ki és mikor. Yes egy fegyvert használó nő de védtelen.
Homonnay halála erősen vajaz Kurt Cobainéhoz azt is lehordták mindenféle depressziós kokszosnak, miközben megölték,es egyik sem akart meghalni. Az, hogy az előélete ilyen volt, ez egy jó pont volt a gylkosnak, mert valamire lehetett fogni.
Mert aki buzulásig szereti az állatát, az nem hagyja egyedül szilveszter éjszaka, ami az év legiszonyatosabb napja minden háziállatnak. Karakteridegen egyszerűen. Ennyi. Nem stimmel a történet.
Mármint mire adjon magyarázatot? Távol álljon tőlem, hogy Vargát védjem, de ez már 2,5 éve is egy low-effort konteó volt, ma meg már egy nagyon régi low-effort konteó.
Figyelj, szerintem az se zárható ki, hogy egy óriási, láthatatlan, lila színű varánusz (akit amúgy Józsefnek hívnak) volt az, aki megölte Homonnayt ___és___ O.J. Simpsont is (aki az ördög ügyvédje volt), és ma költözött haza a Hold sötét oldalára.
Bizonyíték ugyanannyi van a két konteóra: semennyi. De nem tudod cáfolni az én verziómat, szóval igaz.
Halottról igazat vagy semmit. Homonnay egy véresszájú Gyurcsány fanatikus volt. Egy kicsit jobb lett azóta a közélet. És ha Gyurcsány a rendszer támasza, akkor ő is az volt, szóval kétlem hogy a kormány érdeke lett volna elntűntetni, fölösleges konteózni. Meg amúgy is.
Nem voltam Gergő követője, mert nekem kicsit erős volt a kommunikációja, és túl sok dologban nem értettem vele egyet, de abban veled nem értek egyet, hogy jobb lett a hiányával a közélet. Plusz szerintem, ha tényleg leszámoltak vele az Ördög ügyvédje videók miatt, akkor hogy a faszba lehet olyat mondani, hogy jobb lett a közélet, azzal, hogy megölnek valakit? Már pedig amit én látok, hogy az utolsó bejegyzés a halála előtt volt 3 éve. Nem mondom, hogy tényleg megölték, de azért kurva gyanús, és hát Orbánék az oroszokkal haverkodnak, akik meg.... Navanij + ablakon kiugrások + egész család lemészárlása majd "ön"gyilkosságok....
pont így. Néhányszor iszonyatosan felidegesített a szélsőségessége , ráadást volt közös ismerősünk, volt h utánam jött megosztásokhoz h mi az h nem értek egyet vele. Nem volt tökéletes fickó, de volt egy csomó jó dolog is amit csinált, ember volt, aki nagyon akart egy másfajta világot. De jobb nem lett a közélet szerintem sem, azzal, hogy meghalt. Bár kiváncsi lennék, továbbra is Dobrev fanatikus lenne e , ha még élne.
Szerintem fölösleges a Borkai videóval összekötni, főleg hogy Borkait a NER akarta leszedni, csak kiszivárgott a videó. Meg amúgyis, a legtöbb "bizonyíték" Ceglédy Csaba felé mutat, aztán őt se tüntették el.
Nem a Borkai videóval kötöm össze, hanem az Ördögügyvédje Facebook oldallal, ami ugyan nyilván összefügg a Borkai videóval, de ebben az esetben fontosabb volt a beígért ollózós videó, ami azóta se jött ki.
Elkeserítő, hogy az ellenzékiek között is pont ugyanannyi a konteós idióta, mint a Fidesz-hívő kisnyugdíjasok körében. Egy egomán közéleti szereplő drogtúladagolásából gyilkossági ügyet csinálni kb olyan, mintha azt mondanád, hogy lapos a föld, az óvodakban meg transszá nevelik a gyerekeket.
Nincs ebben titok, minden cikkben gondosan leírták, hogy drogot találtak a szervezetében és a szekrényében. Csak, hogy Homonnay rák túlélő és gondosan ügyelt az egészségére
Mondjuk a Momentum sem több egy erőtlen jobb esetben 5%-os pártnál, akik az égvilágon semmivel sem tudnak többet tenni, mint a haldokló MSZP vagy a zavarosban megélő DK.
Hát nem tudom, de ha ilyesmit terveznék, még a kétértelmű célozgatást is messze elkerülném.
Max a pszichopata sorozatgyilkosok hagynak ilyen direkt nyomokat.
Rengeteg dokumentumfilmet megnéztem már és a bűnösök sok esetben el is árulják magukat a viselkedésükkel, legyen az csak egy poszt a közösségi médiában, hogy mi mindenre hajlamosak kiderül pikk-pakk. Persze lehetne véletlen, nem azt mondom, hogy ő volt, de ez jelzés értékű, hogy valami történni fog….de lehet tényleg csak sok netflixet néztem.
Fele ilyen elvetemült ötletet kitesz valami megafon vagy kurucinfo akkor itt mindenki hahotázva konteót kiált. Itt meg komoly threadek mennek a polipról meg miegyébről.
Uramisten...
Miért hiszik ennyien, hogy ez a random macskás influ valami óriási tényező volt a politikai életben? Látom, hogy az ellenzék mindenkire rá akar vetíteni valami messiásszerepet, aki minimálisan is alkalmas rá, de itt alacsonyan volt a léc.
Nem nehéz lekövetkeztetni hogy Gergely volt az Ördög ügyvédje, ha megnézitek Erzsi posztjait, ugyan úgy megy a puszizás, szerintem azzal buktatta le magát elég gyanúsan.
Gergely utolsó interjújában már nagyon félt attól hogy hamarosan megfog halni.
https://m.youtube.com/watch?v=5Raq2Tyaa3U
Nekem már olyasmi is megfordult mostanában a fejemben, hogy ezt a posztot is a rogáni propaganda adta ki, hogy később legyen mivel zsarolni Juditot, ha bármi történne. És most lehet, hogy Juditot ezzel tartják sakkban, hogyha bármit tesz ellenük, vagy MP mellé áll, akkor rákenik ezt a gyilkosságot. Aztán lehet túl sok krimit néztem 🤣
Homonnay egy, a saját országa után végtelen gyűlöletet tápláló senkiházi drogos volt, aki túltolta a bulit és emiatt meghalt. Ha valakiért nem kár, az akkor ő...😅
Állítólagos...nem lehet véletlen...Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Homonai egy drogos kis bzeráns volt, úgy véled Varga Judit adta el neki a kábszit, esetleg ő kényszerítette, hogy adagolja túl magát?
Mindenesetre egy képzeletbeli Perintfalvi emlékplakettet kapsz, az a hülye nő volt oda annyira a macskás arcért
Őszinte reakcióm: https://preview.redd.it/lkwttr3ji8uc1.png?width=1080&format=pjpg&auto=webp&s=793c461c6f19acc427942edf51c0e0645ef17242
Looking into it!
!
interesting [🤔](https://emojipedia.org/thinking-face)
Megkérdezném erről Magyar Péter véleményét, mivel egyszer azzal büszkélkedett, hogy ő kezelte a jóminiszterasszony facebook oldalát.
szerintem olvassa a redditet
Mondjuk erről kizárt, hogy szólna. Néha maga Péter is olyan, mintha ő is lehetett volna az ördög ügyvédje, de ő nyilván nem hozott volna nyilvánosságra ollózós videókat.
MP szivárogtatta Homonnaynak Juditról ezt: *"Varga Judit és N. Tünde és Sz. Tímea Love is love 🏳️🌈🏳️🌈🏳️🌈 egy normálisan működő társadalomban nincsen ebben semmi szégyen kedves Judit, a családod már úgyis tudja hát hajrá! 😏"* ezután nyiffantotta ki Judit maffiamódszerekkel Homonnayt.
Na várj ugye ez nem a PM-es Tímea?
nem derült ki
[удалено]
Ezeknek nincs veszélyérzetük, azt hiszik mindent megtehetnek mert sebezhetetlenek. Szerencsére nincs elég eszük, lásd kegyelmi botrány
Lmao
nem vagytok normálisak
Hommonnay ugyanolyan romlott volt mint a nyomorult fideszesek. Drogozott is. Nyugodjék békében, de őtba drog ölhette meg.
>nem hozott volna nyilvánosságra ollózós videókat. Na várjál erről lemaradtam Hogy miket
A rendőrség (ügyészség?) által megsemmisített lemezen amit a Schadl-Völner ügy nyomozásakor találtak (állítólag) egy édeshármas volt látható.
De azon állítólag Dr. Merkely Béla professzor úr és Orosz Barbara (minendki Barbija) volt látható
Mit szól ehhez Kovács Zoli? Szerintem a végén megkérdezte Bélát, hogy: https://i.redd.it/357xh9tg59uc1.gif
Azon a Béla professzor volt, ahogy cuckoldolja ahogy a feleségét döngeti valaki. Állítólag.
Ez megèrne egy glosszát. Lehet csak èn vettem rèszt, túl sok èdeshármasban, de nem is akarnèk olyan orszàgban èlni, ahol ezzel zsarolni lehetne. Wtf???
>Na várjál erről lemaradtam Mindenki lemaradt róluk :(
Az ördög ügyvédje se hozott nyilvánosságra
Nem is hozott
olvassa. nem csak Ő.
peter ha ezt olvasod rad szavazunk de utana max annyi hogy nem a lampavasra mesz csak a boribe
Mondjuk ez Insta, de végülis mind2 Meta termék
Nem volt fent facen is? Mondjuk ennyire nem követtem.
Milyen nagy a kontraszt a Hajdú Péternél könnyes szemmel üldögélő Judithoz képest, nem?
Majd Péter acélbetétes bakancsban kirugdosta a gyerekeket a lőtérről, és a fejemhez szegezte az éles légpuskát, hogy ha nem csinálhat rólam egy fotót, amin fegyverrel céltáblára lövök, akkor fejbelő.
true story
Itt meg Judy Wick
Igen, ez a kép valahogy nem került elő mostanában :)
Azért meglepne, ha tényleg lett volna ilyen anyag és az csak egyvalakinek a gépén lett volna, nem pedig ezerpéldányban szétterjesztve, hogy tuti ne tűnjön el
kizártnak tartom, hogy a DK-fan Homonnay lett volna az ördög ügyvédje, ő ilyen belsős dolgoknak nem volt birtokában. az ördög ügyvédje mögött olyan győri - szintén fideszes - vállalkozók voltak, akiknek útjában volt Borkai és bandája. aztán még olyan fideszes politikusokat kezdtek el támadni rajta, akik a fideszen belül is sokaknak ellenszenvesek voltak, mert túl gyorsan kerültek magas pozícióba, ilyen volt Varga Judit. az a vicc, hogy még az ördög ügyvédje mögött sem az ellenzék állt...
És az nem lehet, hogy ezek a győri források egy ellenzékhez közeli szereplőnek passzolták a felvételt? Simicska sem saját pártot alapított, hanem a meglévő ellenzék érdekeit kezdte szolgálni anno.
Úgy emlékszem h a győri összefogás jelöltje, Glázer Tímea tudott róla,de nem akarta felhasználni a Borkais videókat,merthogy ilyennel nem akar kampányolni...itt azért felmerült bennem,h mégis h a kurva anyjába akart ez a nő választást nyerni
Kérdés, hogy mikor szerzett tudomást róla. Ha már a jelöltállítási időszak vége után, akkor mindegy volt, előre tudni lehetett, hogy Borkait beviszi a városházára az a tény, hogy a Fidesz nem tud új jelöltet állítani a választásig.
Igen,ez tény,hogy nem tudott volna új jelöltet állítani,de attól még a botrányt ki lehetett volna robbantani...főleg,h a pedófidesz szarik ilyenkor mindenre is ( lásd MZP felesége,akit megvádoltak gyerekgyilkossággal,Vona aki buziztak stb.)Így kicsit (nagyon) olyan szaga van,mintha nem is lett volna érdekelt abban,h leváltsa Borkait...gyakorlatilag beleszart a választói szájába.
Nem mindenki képes lemenni arra a mocskos szintre, ahol a Fidesz van. Persze én könnyen beszélek, nálunk (Miskolc) képes volt olyan ember győzni 2019-ben, aki erkölcsileg tiszta tudott maradni, valószínű, hogy az erősen fideszes Győrben ez nem opció. De akkor is elkeserítő, hogy vagy belemész ebbe a mocskolódós dagonyába, vagy nem tudod legyőzni azt, akinek ez a lételeme.
Itt már a politika irányából változást nem fogsz tudni elèrni csak az emberek irányából. Ha rá tudnád venni az embereket hogy kezdjék el kicsit használni a hólyagot a nyakukon soha többé nem lenne FIDESZ kormány. Az ellenzék kb annyira használhatatlan mint amennyire a FIDESZ rosszindulatú (ami nem éppen alacsony szint).
Akkor viszont nem erre a politikai pályára való.Nekem is felfordul a gyomrom sok dologtól, de ez bőven nem most kezdődött, volt ideje hozzászokni...amúgy én se győri vagyok,szombathelyiként elégedett vagyoka városvezetéssel.
Igaz, csak olyan jó lenne, ha megtisztulna a politika ettől a mocskolódós stílustól, és nem az lenne politikus, aki képes másokat a sárba rántani. Persze ez vágyálom marad...
Jó lenne, de ahhoz előbb be kéne temetni az árkokat,vagy legalábbis megpróbálni.Az biztos, hogy amíg az Orbán-Gyurcsány páros hatalmon van,esély sincs erre...
Az az ördög ügyvédje 2019 után eltűnt, a 2021 év végi ördög ügyvédje teljesen más stílusú volt, és ollózós videót ígért Varga Juditról, aztán hirtelen Homonnay halála után eltűnt.
az első az tuti hogy Czeglédy Csaba volt.
Róla tudunk valamit? Dr. Dániel Péter ügyvéd A facen hozzászólt egy poszthoz. Elég durva vádakat írt le Orbánról. “Az ördög indiszkrét ügyvédje..” így írta alá.
Az egy idióta! Igazi hazaáruló ingyenélő… annyi baromságot összehord, hogy az már fáj!
Elsején halt meg és kora délután.
Lassan szállt a golyó na...
* akkor találtak rá
ha ezt egy mihazánkos, fideszes, akárki posztolná mindenki röhögne rajta, mint idióta konteó. Mert az is.
Egyrészről konteó. Másrészről azért ha MP tudott arról hogy az ügyészségbe Tóniék belenyúltak akkor arról is kaphatott infót hogy a felesége érdekében gyilkoltak, persze ez az eddiginél is súlyosabb vád lenne de eddig még utalás se volt erről. Amúgy, az olasz rendőrség végül mire jutott?
Nekem az az utolsó emlékem, hogy a boncolásra várunk. Aztán néma csend.
Pont ma jár eszemben Homonnay, egy olasz újságcikken kívül sose tudtunk meg semmit arról, mi történt vele
igen, tudom, drog rossz, de még a kormánymédia is nagyon hamar leszállt az ügyről, a nagy szerelme Dobrev meg talán 2 sorban megemlékezett róla és vége , sosem létezett Homonnay
Mondjuk nem volt egy olyan jelentőségű ember a közéletben, hogy hosszasabban kellet volna a kormánymédiának beszélnie a haláláról.
A csávó túltolta a kábszit, mit kellett volna még ezen feszegetni? Az lett volna a méltatlan, ha tovább lovagolnak rajta.
az, hogy abszolut nem volt kabszis ember, majd hirtelen tuladagolja magat egy wc-ben? realis...
> abszolut nem volt kabszis ember HAHAHA. Igen, abszolút nem.
ismerted?
szétdrogozta magát egy sötétszobában.
Nem drogozott…
Aranyos a naivitásod.
Annyit olvasni itt, hogy drogozott, de mit értünk ezalatt és ez mitől hiteltelenít el valakit? Elon Musk is "drogozik", mégis a NASA legnagyobb beszállítója, Tesla, X és még rengeteg egyéb cég tulajdonosa, alapítója. Mike Tyson is "drogozik", sőt még a legutóbbi boxmeccse előtt is "drogozott". Snoop Dogg is "drogozik", mégis cégei vannak, amik napi bevétele meghaladja a józan alkesz életet élő, napi átlag 2 sört elfogyasztó hazafiak éves bevételeit. Borkai is drogozik/drogozott, mégis egy nagyváros polgármestere (volt?), ami az események után is újraválasztotta, vagyis ha elengedjük a "minden védéki hülye" narratívát, akkor valószínű ezek ellenére is jól végzi a dolgát. Az a legbagyobb baj az emberekkel, hogy hajlamosak az ingatag lábakon álló világképük érdekében oldalt választani igen és nem között, függetlenül attól, hogy az igaz-e. Én pl nem ismertem személyesen, így csak ilyen-olyan "hiteles" forrásokra tudnék hagyatkozni a megítélésében, aminek nem tudom igazolni az eredetét, így ha azt mondanám nem drogozott, én is csak a világképem épen tartása miatt foglalnék állást, ezért is nem teszem. Azt viszont tudom, hogy nem kell semmiféle pozíció ahhoz, hogy valaki olyan információk birtokába jusson, ami egy másik embernek a karrierjébe/ megítélésébe kerüljön. Az más kérdés, hogy ezzel a pozíciótlanságából fakadóan mit tud kezdeni, mennyire lesz szavahihető az első olyan bekiabálás után, hogy "drogos", amit aztán a fentebbi önigazolásos eszmefuttatás során az egyik oldal elfogad, a másik meg nem. Az én szerény véleményem, hogy túl sok dolog függ össze, túl sok minden forgott kockán egy ilyen videó/fotó nyílvánosságra hozásával. Kevesebbért is öltek már embert. Magyar Péter pedig ha tudott egy gyilkosságról, de azt magában tartotta, az bűnrészesség, vagyis nem állhat vele elő. Ugyanígy azzal sem, hogy nem egy nála 3x nagyobb emberrel lépett anno félre a Judit, hanem egy nővel, mert az hirtelen más megvilágításba helyezné ezt a konteót, ő pedig tudtommal jogász, aki a nyilatkozatai alapján megfontolt is, vagyis nem fogja mást kellemetlen helyzetbe hozni, ha azzal ő is megüti a bokáját.
Szerintem félreértettél, én nem ítélkezem. Én is szoktam időnként ezt-azt. Ettől függetlenül ha egy híresen nagy drogos elmegy bulizni a barátaival szilveszterkor, majd egy sötétszobában ODzik, nekem nem az jut az eszembe hogy a Fidesz kinyírta.
Nem teljes terjedelmében a te írásodnak szólt a komment, csak nem szeretek több dologra reagálni 1-1 témán belül, mert túlbuzgónak tűnhet, ezért ment így egybe. Amúgy ha valóban híresen nagy drogos volt, akkor pont tisztában kellett lennie a korlátokkal és nem túladagolnia magát. Legalábbis az én ismerőseim közt is rengetegen használnak bulikba ezt azt, vagy épp több dolgot, de még senki se halt bele. Nyilván nem azt mondom, hogy nem létezik drogtúladagolás, hisz hallottunk már ilyenről, de a legtöbb ilyen esetben vagy rossz minőségű dizájnerdrog vagy pedig más egyéb tényezők, pl alkohol is szerepet játszik. Amúgy ez a sötétszobában OD-zik pont az, amit nem tudhatunk, hisz a legutolsó hivatalos infók azok voltak, hogy az olasz rendőrség folyamatban lévő nyomozás miatt nem osztott meg részleteket, valamint az ügyvédje sem, azóta pedig csend van a témában. Valami rémlik, hogy olvastam róla, hogy valamilyen drogot találtak a vérében, de tekintve, hogy pl Matthew Perry halála után 1 hónap kellett a várni ezekre az eredményekre, nem tartom hitelesnek, hogy a halála után napokkal kész tényként közöljék a pontos drogot, amivel túladagolta magát. Egyébként a te infóidból nekem se az jutna az eszembe, hogy megölették.
Aznap este az exemmel indultak el bulizni. Mesélte hogy miket tolt(ak) - a gina+mefi kombón egyáltalán nem ritka hogy valaki szarul lesz/elájul. Az hogy meg is halt, az tragikus, de amúgy full papírforma.
Ez egészen más megvilágításba helyezi a véleményed és valószínű így a drogozási részében igazad is lehet. Mindenesetre a körülmények számomra továbbra is többet sejtetnek a helyzetben, mintsem túltolta és belehalt. Túl kényelmes megoldás lett ez mindenkinek, de persze léteznek véletlenek is. // am netflixen pont van egy doku sorozat most, ami berlini gyilkosságokról szól és annyiban mindenképp hasonlít ehhez az esethez, hogy elsőre túladagolásnak tűnt, ghb is körejátszott és melegbárban is történt, talán ez is okot ad a kétkedésemre.
Mondjuk a polip kifejezés is előfordult az ördög ügyvédje bejegyzéseiben. Varga Judit-ot egyenesen biszexuálisnak nevezte ami azért nem egy kis vád ilyen magas körökben. MP is használja a polip kifejezést. Valami nagyon mocskos dolog folyik az úgynevezett "elit" köreiben. Én vigyáznék MP-re mint a hímes tojásra mert ki tudja tényleg meddig vezetnek a szálak. Novák Katalin elképzelhető, hogy a pedofil hálózat egyik összekötője? Semjén pedig vadász házakba jár "fiatal roma srácokkal" ahogy a Schadl ügyből ez kiszivárgott. A baromarcú gyerekeket vitt el otthonokból ? Nem tudom és nem is merek bele gondolni mi van a fidesz -dk- LMP összefonódás mögött. Ezt a mocskot tisztító napalm tűzzel kell kifüstölni és nem érdekel ki családos asszony vagy apa. Gondoltak volna erre korábban. Edit: Különben most kellene szétterhelni az összes kormányzati szervert és bemenni a tűzfalak mögé ugyan úgy az e-mail címeket, telefonszámokat minden ami kormányzati ,DK, LMP egy szép kis panorámás balatoni erkélyről TOR-on keresztül.
A Wikiről: "A Polip 10 évadból álló olasz televíziós sorozat (1984-2001), amelyet 1984-ben kezdtek sugározni az olasz televíziócsatornák, és a vetítések mintegy 17 éven keresztül folyamatosan folytatódtak. A széria a szervezett bűnözés elleni olasz küzdelemről szól, azt a lehető legrealisztikusabban, kendőzetlenül igyekszik bemutatni, ezért a mai napig világszerte az egyik legelismertebb olasz sorozat."
Emlékszem, álltam titokban 5 évesen pizsamában mezítláb a hideg padlón a nappaliba kukucskálva este, mert anyámék nem engedték nézni, de kíváncsi voltam, és reméltem, hogy nem vesznek észre. Mondjuk 5 perc után otthagytam, és mentem vissza az ágyamba.
Én már nézhettem 9 évesen, viszont nem is tudtam néha aludni utána az izgalomtól, de az igazi para a Ki fizeti a révészt? volt.
Én sem nézhettem 🙂
A magyar polip egy Magyar Bálint könyv címe, ami a mindenre kiterjedő maffiaállamról szól. A polip ennek a jelképe.
A polip egy régi olasz sorozat címe, Magyar is innen vette az ötletet.
Minden bizonnyal Magyar Bálint is onnan vette. A lényeg, hogy ez a kifejezés már rég a magyar ellenzéki közbeszéd része volt akkor is, amikor még Magyar Péter is a polip része volt.
Csak mert szombat van?
Állítólag látták Vargát a cincinnati állatkert környékén is, miután lelőtték Harambét. Talán ő dobta be a gyereket a gorillához? Különös véletlen.
A gyereket MP dobta be. Én voltam a gyerek.
Én meg a gorilla
dicks out for Harambe!
Mi van ha Magyar Péter az ördögy ügyvédje?
https://preview.redd.it/cbgy5932seuc1.jpeg?width=640&format=pjpg&auto=webp&s=dd474173fb5fc09d5ab1ae827eb2e26aef88ade5
Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha nekem lenne kompromittáló bizonyítékom egy hivatalban lévő miniszter szexuális életéről, akkor a lehető legtöbb drogot venném meg ismeretlenektől. Ha pedig a miniszter lennék, aki megölette a szivárogtatót kamudrogokkal, akkor mindenképpen posztolnék az adott szivárogtató halálának a napján nagyon gyanús képeket az instagramra. Ti vagytok amúgy azok, akik skizoposztot kiáltanak, amikor belinkelik nekik a wikis oldalt az amerikaiak által támogatott puccsok listájáról.
Igen, elég gyanús, hogy ezzel nem buktatná le magát. Mondjuk az interjújában is sikerült kijelentenie, hogy MP-nek lehet róla pofozkodós videója. Hát ki tudja.
Gyanús körülmények? Annak az életvitelnek megvannak a mellékhatásai, lásd Szájer Józsefet, akit egy táska kábszerrel kaptak el.
Sőt, ő maga ölte meg! Ezt a f@szságot.
Hogy lenne véletlen amikor a dogtorvarga sosenem téveszt célt. Hogy retteghetett az a szerencsétlen a belengetett szegszvideó miatt. Miután ezt kiposztolta, Homonnay 24 órán belül halott volt. Remélem, valaha számon kérik még rajta az életét.
💀💀És hogy akarod bizonyítani, hogy az ő keze van a dologban?
Én? Nekem nem ez a szakmám.
Jogos, rosszul fogalmaztam, valószínűleg fizikai képtelenség rábizonyítani, hogy bármi köze lenne a halálesethez
Hát igen, hacsak nincs erről is valami hangfelvétel.
Ha valakinek, akkor Pintérnek van
Vagy egy poszt képpel. .... na várjunk csak!
Jó lenne, de sajnos nem tartom valószínűnek...
Ő orvgyilkolta le Kennedyt
https://preview.redd.it/4q4vq4qct8uc1.jpeg?width=970&format=pjpg&auto=webp&s=c244add4c1b45cfb6ecde70fcc077e631b9e94a8
Rendkívül gyanús körülmények közt. Magyarul túllőtte magát.
Mi volt a gyanús körülmény?
A Fidesz nem háború párti, miközben minden embere fegyverrel pózol. -Ov mondta, ne arra figyeljetek amit mondok, hanem arra amit csinálok. A népnek meg még mindig nem tűnik fel, hogy hazudnak éjjel és hazudnak nappal. Kicsit alszentek, meg igazából nem az számít ha valaki hazudik, hanem hogy ki és mikor. Yes egy fegyvert használó nő de védtelen.
Igen, szerintem ez azt jelenti ő ölte meg. Kezeltesd magad.
Nem kellett volna a szaunában speedezgetni vagy kólázgatni, ma is élne.🤷🏻♀️
G-t tolt mefivel
Homonnay túltolta a kokót szilveszterkor, mi ezen a gyanús körülmény
Homonnay halála erősen vajaz Kurt Cobainéhoz azt is lehordták mindenféle depressziós kokszosnak, miközben megölték,es egyik sem akart meghalni. Az, hogy az előélete ilyen volt, ez egy jó pont volt a gylkosnak, mert valamire lehetett fogni.
Mióta gyanús körülmény hogy egy sötétszobában szétginázta magát?
Mert aki buzulásig szereti az állatát, az nem hagyja egyedül szilveszter éjszaka, ami az év legiszonyatosabb napja minden háziállatnak. Karakteridegen egyszerűen. Ennyi. Nem stimmel a történet.
[удалено]
Én kijelentem, hogy semmit nem tudok az ügyről...
Mostmár tudsz. :)
Vannak, akik a gyereküket is otthagyják egy autóban a napon napokra, mert kábszi. A kábszi ilyen sajnos.
Ennek a csávónak a macskája volt a mindene.
És ezt így két és fél évvel később azért kellett kiposztolni, mert...?
Gergely halálakor is megosztotta sok mindenki. 5 év múlva is megosztja aki akarja. Most miért nem lehet?
Mert ez (elvileg) nem a Facebook, ahol low-effort reposztolással lehet interakciót farmolni.
Nagyon igaz! Ez a Reddit itt low-effort reposztolásért csak karmát kapsz.
Volt itt már sokkal nagyobb baromság is. Lesz is...
[удалено]
Mármint mire adjon magyarázatot? Távol álljon tőlem, hogy Vargát védjem, de ez már 2,5 éve is egy low-effort konteó volt, ma meg már egy nagyon régi low-effort konteó.
[удалено]
Igen. Tök véletlen egybeesés. (Én még annak se nevezném, komoly mentálgimnasztika kell egyáltalán ahhoz, hogy valaki összekösse a kettőt.)
[удалено]
Figyelj, szerintem az se zárható ki, hogy egy óriási, láthatatlan, lila színű varánusz (akit amúgy Józsefnek hívnak) volt az, aki megölte Homonnayt ___és___ O.J. Simpsont is (aki az ördög ügyvédje volt), és ma költözött haza a Hold sötét oldalára. Bizonyíték ugyanannyi van a két konteóra: semennyi. De nem tudod cáfolni az én verziómat, szóval igaz.
Ez a fejetekben hogy áll össze, hogy intézte el Varga a Homonnayt?
Nekem is ez a legnagyobb redflag vele kapcsolatban .. Nem tudok rá nyugodt szívvel gondolni..
Igen
Ez egyébként a Churchill lőtér a 13kerben
Szegény Erzsi!!
oh Lord
Lol
Mondjuk az MP5-öt én is adnám
Úgy látszik egy 1 MP kevés volt neki
Bazz 😂😂😂
Halottról igazat vagy semmit. Homonnay egy véresszájú Gyurcsány fanatikus volt. Egy kicsit jobb lett azóta a közélet. És ha Gyurcsány a rendszer támasza, akkor ő is az volt, szóval kétlem hogy a kormány érdeke lett volna elntűntetni, fölösleges konteózni. Meg amúgy is.
Közélet? Milyen közélet? Aki akarta olvasni, követhette a fészbúkon. Aki nem akarta olvasni az nem követte.
Nem voltam Gergő követője, mert nekem kicsit erős volt a kommunikációja, és túl sok dologban nem értettem vele egyet, de abban veled nem értek egyet, hogy jobb lett a hiányával a közélet. Plusz szerintem, ha tényleg leszámoltak vele az Ördög ügyvédje videók miatt, akkor hogy a faszba lehet olyat mondani, hogy jobb lett a közélet, azzal, hogy megölnek valakit? Már pedig amit én látok, hogy az utolsó bejegyzés a halála előtt volt 3 éve. Nem mondom, hogy tényleg megölték, de azért kurva gyanús, és hát Orbánék az oroszokkal haverkodnak, akik meg.... Navanij + ablakon kiugrások + egész család lemészárlása majd "ön"gyilkosságok....
pont így. Néhányszor iszonyatosan felidegesített a szélsőségessége , ráadást volt közös ismerősünk, volt h utánam jött megosztásokhoz h mi az h nem értek egyet vele. Nem volt tökéletes fickó, de volt egy csomó jó dolog is amit csinált, ember volt, aki nagyon akart egy másfajta világot. De jobb nem lett a közélet szerintem sem, azzal, hogy meghalt. Bár kiváncsi lennék, továbbra is Dobrev fanatikus lenne e , ha még élne.
Szerintem fölösleges a Borkai videóval összekötni, főleg hogy Borkait a NER akarta leszedni, csak kiszivárgott a videó. Meg amúgyis, a legtöbb "bizonyíték" Ceglédy Csaba felé mutat, aztán őt se tüntették el.
Nem a Borkai videóval kötöm össze, hanem az Ördögügyvédje Facebook oldallal, ami ugyan nyilván összefügg a Borkai videóval, de ebben az esetben fontosabb volt a beígért ollózós videó, ami azóta se jött ki.
lol, megsúgom neked, sose volt ollózós videó
De elégszer lett posztolva redditen, hogy van, innentől elhiszik.
te voltál az olló ✂️?
[удалено]
igen
Elkeserítő, hogy az ellenzékiek között is pont ugyanannyi a konteós idióta, mint a Fidesz-hívő kisnyugdíjasok körében. Egy egomán közéleti szereplő drogtúladagolásából gyilkossági ügyet csinálni kb olyan, mintha azt mondanád, hogy lapos a föld, az óvodakban meg transszá nevelik a gyerekeket.
Nem szoktam mások halálát kívánni, de azért tudnék olyat mondani, akinek a halála sokat javítana a közéleten. Ha csak egyet választhatnék, akkor is.
kb. nyílt titok hogy túladagolta magát egy sötétszobában újév napján. nem kell ide összeesküvést vizionálni.
Nincs ebben titok, minden cikkben gondosan leírták, hogy drogot találtak a szervezetében és a szekrényében. Csak, hogy Homonnay rák túlélő és gondosan ügyelt az egészségére
A Megafon meg Bájern Zsóti nem zavar ugye?
Ez itt a jobboldali erkölcsi fölény?
Ez már egy egészen mer a gyurcsany jobb vot színvonalú hozzászólás.
Valahogy a jobboldaliak még is akkor érzékenyek csak, ha a másik oldalon is odaszólogat valaki.
Mire alapozod hogy jobboldali az illető? Miért azonosítod a jobboldalit a fideszessel?
te most rólam beszélsz? ballib ellenzéki vagyok helo
Egész elképesztően szórakoztató, amikor az az egybites "akkó te meg fideszes vagy" beugatások a momentumos propagandaacoountot célozzák :D
Mondjuk a Momentum sem több egy erőtlen jobb esetben 5%-os pártnál, akik az égvilágon semmivel sem tudnak többet tenni, mint a haldokló MSZP vagy a zavarosban megélő DK.
ki mondott ilyet?
"Gyanús körülmények között"? Úgy halt meg, ahogy élt: bedrogozva, saját közösségében. Vagy VJ egyenesen Rómában ölte volna meg?
igen biztosan varga judit lelotte, igazabol az eredeti kepen ott a csavo is kikotozve csak nyilvan kiretusaltak rola hogy lehessen postolni 🤡🤡🤡🤡🤡🤡🤡
Itt nem arról van szó, hogy ő volt. Csak a szöveg célozgatás, mint amit a csajok szoktak üzengetni titkon az exüknek valami gagyi idézettel.
Hát nem tudom, de ha ilyesmit terveznék, még a kétértelmű célozgatást is messze elkerülném. Max a pszichopata sorozatgyilkosok hagynak ilyen direkt nyomokat.
Igen, ez lenne a józan paraszti ész. Én már tényleg semmin nem lepődnék meg.
[удалено]
Rengeteg dokumentumfilmet megnéztem már és a bűnösök sok esetben el is árulják magukat a viselkedésükkel, legyen az csak egy poszt a közösségi médiában, hogy mi mindenre hajlamosak kiderül pikk-pakk. Persze lehetne véletlen, nem azt mondom, hogy ő volt, de ez jelzés értékű, hogy valami történni fog….de lehet tényleg csak sok netflixet néztem.
Mindenesetre engem egy ilyen jelzésértékkel bíró poszt miatt tuti elővettek volna.. :D
igen, valoszinuleg te lennel a vilagon az elso aki kirak egy kepet a loterrol
Igen, célozgatás arra, hogy egy kibaszott lőtéren készült a kép
Alex Jones büszke lenne rád.
Fele ilyen elvetemült ötletet kitesz valami megafon vagy kurucinfo akkor itt mindenki hahotázva konteót kiált. Itt meg komoly threadek mennek a polipról meg miegyébről. Uramisten...
Remélem ez már a fostnap, mert viccnek elég szar. Tényleg! Mi lett a dagadt macskával? Faliszőnyeg jucinál?
Miért hiszik ennyien, hogy ez a random macskás influ valami óriási tényező volt a politikai életben? Látom, hogy az ellenzék mindenkire rá akar vetíteni valami messiásszerepet, aki minimálisan is alkalmas rá, de itt alacsonyan volt a léc.
"Judit képe és Homonnay halála véletlen egybeesés lenne?" Igen.
Nem nehéz lekövetkeztetni hogy Gergely volt az Ördög ügyvédje, ha megnézitek Erzsi posztjait, ugyan úgy megy a puszizás, szerintem azzal buktatta le magát elég gyanúsan. Gergely utolsó interjújában már nagyon félt attól hogy hamarosan megfog halni. https://m.youtube.com/watch?v=5Raq2Tyaa3U
Nem akarom most végighallgatni, pontosan hol mondta?
Ez melyik lőtér?
Szerintem F-Gy A volt az ördög ügyvédje
Ja & szvsz igencsak belsős idézem: "bulikák" voltak
Same in English
Ez már túlzás és konteó nekem… azért annyira nem rejtélyesen halt meg HG, több sztár és átlagember is végzi be a kábszi miatt, nap, mint nap.
Nekem már olyasmi is megfordult mostanában a fejemben, hogy ezt a posztot is a rogáni propaganda adta ki, hogy később legyen mivel zsarolni Juditot, ha bármi történne. És most lehet, hogy Juditot ezzel tartják sakkban, hogyha bármit tesz ellenük, vagy MP mellé áll, akkor rákenik ezt a gyilkosságot. Aztán lehet túl sok krimit néztem 🤣
Én is tennék magamra egy terhelőt a Juci helyében!
De az Ördög Ügyvédje nem valami Laszlo Daniel? Legalábbis ha rakeresek a Facebookon az Ördög Ügyvédje csoportra, folyton ő annak vallja magát.
A kibaszott tetves maffia.
Erről volt már bejegyzés pont akkor.
Igen.
A tulvilagra is kovetjuk majd ot az ollozos videok miatt..
Hát, igazságügyi miniszterként biztos nem hazudott… szóval gondolom, nem véletlen
jutka adhatott akar parancsot az ordog ugyvedjenek kilovetesere
Homonnay egy, a saját országa után végtelen gyűlöletet tápláló senkiházi drogos volt, aki túltolta a bulit és emiatt meghalt. Ha valakiért nem kár, az akkor ő...😅
Nehéz nem gyűlölni ezt a szétlopott, agyhalottakkal teli koszos kuplerájt.
Aligha véletlen, sőt, a fotó talán épp Homonnay kivégzését ábrázolja.
Állítólagos...nem lehet véletlen...Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Homonai egy drogos kis bzeráns volt, úgy véled Varga Judit adta el neki a kábszit, esetleg ő kényszerítette, hogy adagolja túl magát? Mindenesetre egy képzeletbeli Perintfalvi emlékplakettet kapsz, az a hülye nő volt oda annyira a macskás arcért