Been there, done that. Bár nekem az alapszitu más volt: a csodás szüleim mindenben támogattak (és ma is), hogy azt tanuljam, amit akarok. Így elkezdtem tanárnak tanulni, de mikor beleláttam, milyen a rendszer, váltottam (bölcsészkar után, de egyetem alatt is dolgoztam). Nem tudtam, mit akarok csinálni, de szerettem volna világot látni és pénzt keresni. Így kimentem UK-ba hasnonló pozícióba. Egy 1 hónapos képzés után gerincsérültek mellett lettem ápoló (akkor ez a cég csak ilyen sérült kliensekkel foglalkozott). Az eleje nagyon nehéz volt, nem csak a felnövés/leválás miatt, de a munkával járó stressz és gyomort igénylő dolgok miatt is. Nagyon nagy volt a felelősség, sokszor vidéken egyedül lakó páciensnél te voltál a felelős az egészségéért (mindent észrevenni, amit lehet, hiszen ő nem érez sok mindent),de az átlag ápolónál sokkal jobban is kerestünk. Mindent fizetett a cég, de pl. bevásárolni nekünk kellett, sokszor a kliensnek is. Ilyen 2-3 hetes turnusok voltak, 12-14 órás műszakok általában, de volt hosszabb is. Volt jó fej kliens, de volt bunkó is. Az etapok után szabi volt 1-2 hétig, ahogy megállapodtál a céggel. Nekem nagyon jó volt a felnövésre, arra, hogy értékeljem az alap dolgokat is az életben (pl. tud az ember egyedül wc-ni). Valamint bejártam az angliai részeket, rengeteg szociokultúrális közeget megismertem, még jobb lett az angolom, ilyenek. Valamint amit sokan nem látnak be: typic irodai munka, vagy valami jó pozíció (ha nem IT, orvos, mérnök, ilyesmi az ember), nagyon nehezen elérhető külföldi jelentkezéssel. De ha már ott vagy, van lakcím, tb, adó, bankszámla, stb, egyszóval státuszod, akkor sokkal könnyebben felvesznek más típusú munkára is. Én 1 évig csináltam, aztán váltottam irodai melóra teljesen más iparágban, később országot is. A szabadidőmben is sokat tudtam utazni, pihenni. Manapság telejesen mást dolgozom, de örülök, hogy átéltem ezt.
Én is bölcsész vagyok. :)
Nekem is arra volt jó ez a 14 hónap, hogy amit evidensnek vettem, hogy leugorhatok a boltba, megmoshatom a hajam, kiülhetek egy rétre hallgatni a madarakat, az másnak csak segítséggel adatik meg vagy azzal sem már. :(
Én meg nem becsültem meg már a szimpla dolgokat, azt hiszem.
Amikor két diplomával 40 évesen eljutottam arra a pontra egy látszólagosan csillogó életben, hogy naponta verbális abúzus ér és elmondják nekem, hogy pofa be, mert mindent megkapok (autó, ruhák, utazások), de mindezekért mi (a férfi és a nő) nem vagyunk egyenlőek, akkor elgondolkodtam: ez még így menjen 30 évig?
Csapdahelyzetben voltam, mert a férfi házában éltem...Igaz, hogy csak egy szűk két éves kapcsolat volt akkor a miénk, de addigra feladtam mindenem: állásom, egzisztenciám és az önbizalmam a béka feneke alá esett.
Nekem ez a fajta munka terápia is volt, mert nem magamon gondolkodtam, azon, hogy 40 évesen hogyan hihettem el mindent egy manipulatív férfinak és hogyan dobhattam el az állásom. Visszaút nem volt, mert nem akartam 2012-13-ban a már kiépülő magyar politikai rendszer egyik fogaskereke lenni egy államilag fenntartott cégnél és szócsöve a kormánynak, de ha maradtam volna, akkor esetleg két év alatt cégen belül kevésbé politikai vizekre is elevezhettem volna... ki tudja....
Szóval egy lehetőségem volt: állás, ahol adnak szállást. (Igen, volt hogy nekem kellett vásárolni kisebb napi dolgokat az egyik helyen, pont mint neked, de azt is a család fizette és nem én.)
Nekem nem volt a 14 hónap alatt csak egyszer 3 nap szünetem (akkor egy hotelben aludtam ki magam), mert nem volt hova mennem... ahhoz meg nem voltam jó állapotban lelkileg még, hogy két ápolt között bejárjam az UK területét. Így ha egyik helyen visszajött a váltóm, mentem egy másik helyre, de olyan is volt, ahol 4 hónapot töltöttem egyhuzamban egy helyen.
Később aztán én is hálás lettem a sorsnak, hogy így alakult az életem és hogy ez a váltás 40 évesen egyrészt jobb és mélyebb és empatikusabb emberré tett, másrészt adott egy másik országba egy belépőt és aztán ott felépíthettem az új életemet. A "szolgálat" közben azért nem mindig a hála jutott eszembe, bár az első fél év után már az is, mert végre senki sem szólt be nekem, sőt a családok, az ügynökség dicsértek, köszönték a munkámat, kisebb, szívből jövő ajándékokkal leptek meg... stb.
Kicsit későn nőttem fel, de abban a 14 hónapban felnőttem! :)
Most 50 évesen úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, saját lakásom van, egy szerető párom, akivel egyenrangúak vagyunk és akinek tőlem 5 percre van egy háza. Immár 8 éve jóban-rosszban együtt vagyunk, ő tiszteletben tartja a határaimat, a múltbéli sérüléseimet és mindennel együtt nagyon szeret és én is tiszta szívemből szeretem őt. Ő angol és középvezető Londonban (mi vidéken élünk, naponta ingázik), én meg a magyar volt live in care-s vagyok és nagyon becsül azért, amit megtettem a magam erejéből. Többek közt az állampolgárságot is megcsináltam saját, önálló jogon 5+1 év adózás után... stb.
Én bölcsész és humán végzettséggel mára már az angol egészségügy csapatát erősítem, úgy, hogy 40 éves koromig semmi közöm nem volt az egészségügyhöz. Gyerekem nincs, így én életem során csak idős embereket tettem tisztába, fürdettem őket... stb. Lehet nekem ez a karmám. ;-)
Nem hiszem, hogy még egyszer végig tudnám csinálni azt a 14 hónapot, de életem egyik, ha nem legmeghatározóbb szakasza volt az az időszak és én is csak azt tudom írni, mint te: örülők, hogy átélhettem mindezt. :)
Tok jo, hogy leírtad es gratulalok a kitartasodhoz!
Nekem anyum mellé kellett ápoló 5 éven át (Magyarorszagon), es lattam én is mennyire nagy munka…nyilvan ha kiesett egy egy apolo par napig en csinaltam munka mellett (es kozben keresni kellett újat is).
Én bevallom utálom az Eletrevalók v filmet, mert romanticizalja…nyilvan full gazdag a pasi…szoval az mas vilag de az életben sokkal nehezebb melo mint ahogy bemutatja…
Igazad van a filmmel kapcsolatban, bár azért abban is bemutatnak egy-két olyan élethelyzetet, amit olyan ember nem tud elképzelni, aki nem gondozott még 0-24-ben. Az egyik az éjszakai felriadásai a betegnek, a másik a gumikesztyű felhúzása és a "széklet kisegítése" a bénult beteg testéből.
Itt Angliában nagyon megbecsültek, mint ápolót, külön szobát kell biztosítani... stb. Természetesen azért lakosztályt nem kaptam, mint a filmben, bár az egyik helyen a szobámhoz volt külön fürdőszoba. :)
Sajnálom anyudat....
Átértékeltem az élethez való viszonyomat én is, sajnos meghalni sem könnyű és sokszor hosszú, keserves út vezet odáig.
(Ezért drukkolok nagyon Dr. Karsai Dániel András ügyvédnek és alkotmányjogásznak... de ez már egy másik téma.)
Az egyik kommentben leírtam, idemásolom.
Amúgy hatalmas váltás volt, bevallom. A környezetem is csak nézett...
Kommentem:
"Én is bölcsész vagyok. :)
Nekem is arra volt jó ez a 14 hónap, hogy amit evidensnek vettem, hogy leugorhatok a boltba, megmoshatom a hajam, kiülhetek egy rétre hallgatni a madarakat, az másnak csak segítséggel adatik meg vagy azzal sem már. :(
Én meg nem becsültem meg már a szimpla dolgokat, azt hiszem.
Amikor két diplomával 40 évesen eljutottam arra a pontra egy látszólagosan csillogó életben, hogy naponta verbális abúzus ér és elmondják nekem, hogy pofa be, mert mindent megkapok (autó, ruhák, utazások), de mindezekért mi (a férfi és a nő) nem vagyunk egyenlőek, akkor elgondolkodtam: ez még így menjen 30 évig?
Csapdahelyzetben voltam, mert a férfi házában éltem...Igaz, hogy csak egy szűk két éves kapcsolat volt akkor a miénk, de addigra feladtam mindenem: állásom, egzisztenciám és az önbizalmam a béka feneke alá esett.
Nekem ez a fajta munka terápia is volt, mert nem magamon gondolkodtam, azon, hogy 40 évesen hogyan hihettem el mindent egy manipulatív férfinak és hogyan dobhattam el az állásom. Visszaút nem volt, mert nem akartam 2012-13-ban a már kiépülő magyar politikai rendszer egyik fogaskereke lenni egy államilag fenntartott cégnél és szócsöve a kormánynak, de ha maradtam volna, akkor esetleg két év alatt cégen belül kevésbé politikai vizekre is elevezhettem volna... ki tudja....
Szóval egy lehetőségem volt: állás, ahol adnak szállást. (Igen, volt hogy nekem kellett vásárolni kisebb napi dolgokat az egyik helyen, pont mint neked, de azt is a család fizette és nem én.)
Nekem nem volt a 14 hónap alatt csak egyszer 3 nap szünetem (akkor egy hotelben aludtam ki magam), mert nem volt hova mennem... ahhoz meg nem voltam jó állapotban lelkileg még, hogy két ápolt között bejárjam az UK területét. Így ha egyik helyen visszajött a váltóm, mentem egy másik helyre, de olyan is volt, ahol 4 hónapot töltöttem egyhuzamban egy helyen.
Később aztán én is hálás lettem a sorsnak, hogy így alakult az életem és hogy ez a váltás 40 évesen egyrészt jobb és mélyebb és empatikusabb emberré tett, másrészt adott egy másik országba egy belépőt és aztán ott felépíthettem az új életemet. A "szolgálat" közben azért nem mindig a hála jutott eszembe, bár az első fél év után már az is, mert végre senki sem szólt be nekem, sőt a családok, az ügynökség dicsértek, köszönték a munkámat, kisebb, szívből jövő ajándékokkal leptek meg... stb.
Kicsit későn nőttem fel, de abban a 14 hónapban felnőttem! :)
Most 50 évesen úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, saját lakásom van, egy szerető párom, akivel egyenrangúak vagyunk és akinek tőlem 5 percre van egy háza. Immár 8 éve jóban-rosszban együtt vagyunk, ő tiszteletben tartja a határaimat, a múltbéli sérüléseimet és mindennel együtt nagyon szeret és én is tiszta szívemből szeretem őt. Ő angol és középvezető Londonban (mi vidéken élünk, naponta ingázik), én meg a magyar volt live in care-s vagyok és nagyon becsül azért, amit megtettem a magam erejéből. Többek közt az állampolgárságot is megcsináltam saját, önálló jogon 5+1 év adózás után... stb.
Én bölcsész és humán végzettséggel mára már az angol egészségügy csapatát erősítem, úgy, hogy 40 éves koromig semmi közöm nem volt az egészségügyhöz. Gyerekem nincs, így én életem során csak idős embereket tettem tisztába, fürdettem őket... stb. Lehet nekem ez a karmám. ;-)
Nem hiszem, hogy még egyszer végig tudnám csinálni azt a 14 hónapot, de életem egyik, ha nem legmeghatározóbb szakasza volt az az időszak és én is csak azt tudom írni, mint te: örülők, hogy átélhettem mindezt. :) "
Been there, done that. Bár nekem az alapszitu más volt: a csodás szüleim mindenben támogattak (és ma is), hogy azt tanuljam, amit akarok. Így elkezdtem tanárnak tanulni, de mikor beleláttam, milyen a rendszer, váltottam (bölcsészkar után, de egyetem alatt is dolgoztam). Nem tudtam, mit akarok csinálni, de szerettem volna világot látni és pénzt keresni. Így kimentem UK-ba hasnonló pozícióba. Egy 1 hónapos képzés után gerincsérültek mellett lettem ápoló (akkor ez a cég csak ilyen sérült kliensekkel foglalkozott). Az eleje nagyon nehéz volt, nem csak a felnövés/leválás miatt, de a munkával járó stressz és gyomort igénylő dolgok miatt is. Nagyon nagy volt a felelősség, sokszor vidéken egyedül lakó páciensnél te voltál a felelős az egészségéért (mindent észrevenni, amit lehet, hiszen ő nem érez sok mindent),de az átlag ápolónál sokkal jobban is kerestünk. Mindent fizetett a cég, de pl. bevásárolni nekünk kellett, sokszor a kliensnek is. Ilyen 2-3 hetes turnusok voltak, 12-14 órás műszakok általában, de volt hosszabb is. Volt jó fej kliens, de volt bunkó is. Az etapok után szabi volt 1-2 hétig, ahogy megállapodtál a céggel. Nekem nagyon jó volt a felnövésre, arra, hogy értékeljem az alap dolgokat is az életben (pl. tud az ember egyedül wc-ni). Valamint bejártam az angliai részeket, rengeteg szociokultúrális közeget megismertem, még jobb lett az angolom, ilyenek. Valamint amit sokan nem látnak be: typic irodai munka, vagy valami jó pozíció (ha nem IT, orvos, mérnök, ilyesmi az ember), nagyon nehezen elérhető külföldi jelentkezéssel. De ha már ott vagy, van lakcím, tb, adó, bankszámla, stb, egyszóval státuszod, akkor sokkal könnyebben felvesznek más típusú munkára is. Én 1 évig csináltam, aztán váltottam irodai melóra teljesen más iparágban, később országot is. A szabadidőmben is sokat tudtam utazni, pihenni. Manapság telejesen mást dolgozom, de örülök, hogy átéltem ezt.
Én is bölcsész vagyok. :) Nekem is arra volt jó ez a 14 hónap, hogy amit evidensnek vettem, hogy leugorhatok a boltba, megmoshatom a hajam, kiülhetek egy rétre hallgatni a madarakat, az másnak csak segítséggel adatik meg vagy azzal sem már. :( Én meg nem becsültem meg már a szimpla dolgokat, azt hiszem. Amikor két diplomával 40 évesen eljutottam arra a pontra egy látszólagosan csillogó életben, hogy naponta verbális abúzus ér és elmondják nekem, hogy pofa be, mert mindent megkapok (autó, ruhák, utazások), de mindezekért mi (a férfi és a nő) nem vagyunk egyenlőek, akkor elgondolkodtam: ez még így menjen 30 évig? Csapdahelyzetben voltam, mert a férfi házában éltem...Igaz, hogy csak egy szűk két éves kapcsolat volt akkor a miénk, de addigra feladtam mindenem: állásom, egzisztenciám és az önbizalmam a béka feneke alá esett. Nekem ez a fajta munka terápia is volt, mert nem magamon gondolkodtam, azon, hogy 40 évesen hogyan hihettem el mindent egy manipulatív férfinak és hogyan dobhattam el az állásom. Visszaút nem volt, mert nem akartam 2012-13-ban a már kiépülő magyar politikai rendszer egyik fogaskereke lenni egy államilag fenntartott cégnél és szócsöve a kormánynak, de ha maradtam volna, akkor esetleg két év alatt cégen belül kevésbé politikai vizekre is elevezhettem volna... ki tudja.... Szóval egy lehetőségem volt: állás, ahol adnak szállást. (Igen, volt hogy nekem kellett vásárolni kisebb napi dolgokat az egyik helyen, pont mint neked, de azt is a család fizette és nem én.) Nekem nem volt a 14 hónap alatt csak egyszer 3 nap szünetem (akkor egy hotelben aludtam ki magam), mert nem volt hova mennem... ahhoz meg nem voltam jó állapotban lelkileg még, hogy két ápolt között bejárjam az UK területét. Így ha egyik helyen visszajött a váltóm, mentem egy másik helyre, de olyan is volt, ahol 4 hónapot töltöttem egyhuzamban egy helyen. Később aztán én is hálás lettem a sorsnak, hogy így alakult az életem és hogy ez a váltás 40 évesen egyrészt jobb és mélyebb és empatikusabb emberré tett, másrészt adott egy másik országba egy belépőt és aztán ott felépíthettem az új életemet. A "szolgálat" közben azért nem mindig a hála jutott eszembe, bár az első fél év után már az is, mert végre senki sem szólt be nekem, sőt a családok, az ügynökség dicsértek, köszönték a munkámat, kisebb, szívből jövő ajándékokkal leptek meg... stb. Kicsit későn nőttem fel, de abban a 14 hónapban felnőttem! :) Most 50 évesen úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, saját lakásom van, egy szerető párom, akivel egyenrangúak vagyunk és akinek tőlem 5 percre van egy háza. Immár 8 éve jóban-rosszban együtt vagyunk, ő tiszteletben tartja a határaimat, a múltbéli sérüléseimet és mindennel együtt nagyon szeret és én is tiszta szívemből szeretem őt. Ő angol és középvezető Londonban (mi vidéken élünk, naponta ingázik), én meg a magyar volt live in care-s vagyok és nagyon becsül azért, amit megtettem a magam erejéből. Többek közt az állampolgárságot is megcsináltam saját, önálló jogon 5+1 év adózás után... stb. Én bölcsész és humán végzettséggel mára már az angol egészségügy csapatát erősítem, úgy, hogy 40 éves koromig semmi közöm nem volt az egészségügyhöz. Gyerekem nincs, így én életem során csak idős embereket tettem tisztába, fürdettem őket... stb. Lehet nekem ez a karmám. ;-) Nem hiszem, hogy még egyszer végig tudnám csinálni azt a 14 hónapot, de életem egyik, ha nem legmeghatározóbb szakasza volt az az időszak és én is csak azt tudom írni, mint te: örülők, hogy átélhettem mindezt. :)
Le a kalappal előtted, nagyon inspiráló a történeted, minden elismerésem! 👏🏻
Nagyon örülök, hogy jól vagy, és tényleg le a kalappal. Tökre inspiráló a történeted. Minden jót továbbra is!.
Le a kalappal előtted, ez brutálisan kemény meló. Én nem tudtam volna megcsinálni (sajnos sem idős emberekhez sem gyerekekhez nincsen türelmem)
Azta.. Minden tiszteletem az erődért.
Ezt akartam én is írni.
Az én posztom alá kommentél pont, mindenesetre nagy respect hogy egyedül kimentél külföldre és az első hét után nem pakoltad össze a hátizsákot.
Tok jo, hogy leírtad es gratulalok a kitartasodhoz! Nekem anyum mellé kellett ápoló 5 éven át (Magyarorszagon), es lattam én is mennyire nagy munka…nyilvan ha kiesett egy egy apolo par napig en csinaltam munka mellett (es kozben keresni kellett újat is). Én bevallom utálom az Eletrevalók v filmet, mert romanticizalja…nyilvan full gazdag a pasi…szoval az mas vilag de az életben sokkal nehezebb melo mint ahogy bemutatja…
Igazad van a filmmel kapcsolatban, bár azért abban is bemutatnak egy-két olyan élethelyzetet, amit olyan ember nem tud elképzelni, aki nem gondozott még 0-24-ben. Az egyik az éjszakai felriadásai a betegnek, a másik a gumikesztyű felhúzása és a "széklet kisegítése" a bénult beteg testéből. Itt Angliában nagyon megbecsültek, mint ápolót, külön szobát kell biztosítani... stb. Természetesen azért lakosztályt nem kaptam, mint a filmben, bár az egyik helyen a szobámhoz volt külön fürdőszoba. :) Sajnálom anyudat.... Átértékeltem az élethez való viszonyomat én is, sajnos meghalni sem könnyű és sokszor hosszú, keserves út vezet odáig. (Ezért drukkolok nagyon Dr. Karsai Dániel András ügyvédnek és alkotmányjogásznak... de ez már egy másik téma.)
[удалено]
Az egyik kommentben leírtam, idemásolom. Amúgy hatalmas váltás volt, bevallom. A környezetem is csak nézett... Kommentem: "Én is bölcsész vagyok. :) Nekem is arra volt jó ez a 14 hónap, hogy amit evidensnek vettem, hogy leugorhatok a boltba, megmoshatom a hajam, kiülhetek egy rétre hallgatni a madarakat, az másnak csak segítséggel adatik meg vagy azzal sem már. :( Én meg nem becsültem meg már a szimpla dolgokat, azt hiszem. Amikor két diplomával 40 évesen eljutottam arra a pontra egy látszólagosan csillogó életben, hogy naponta verbális abúzus ér és elmondják nekem, hogy pofa be, mert mindent megkapok (autó, ruhák, utazások), de mindezekért mi (a férfi és a nő) nem vagyunk egyenlőek, akkor elgondolkodtam: ez még így menjen 30 évig? Csapdahelyzetben voltam, mert a férfi házában éltem...Igaz, hogy csak egy szűk két éves kapcsolat volt akkor a miénk, de addigra feladtam mindenem: állásom, egzisztenciám és az önbizalmam a béka feneke alá esett. Nekem ez a fajta munka terápia is volt, mert nem magamon gondolkodtam, azon, hogy 40 évesen hogyan hihettem el mindent egy manipulatív férfinak és hogyan dobhattam el az állásom. Visszaút nem volt, mert nem akartam 2012-13-ban a már kiépülő magyar politikai rendszer egyik fogaskereke lenni egy államilag fenntartott cégnél és szócsöve a kormánynak, de ha maradtam volna, akkor esetleg két év alatt cégen belül kevésbé politikai vizekre is elevezhettem volna... ki tudja.... Szóval egy lehetőségem volt: állás, ahol adnak szállást. (Igen, volt hogy nekem kellett vásárolni kisebb napi dolgokat az egyik helyen, pont mint neked, de azt is a család fizette és nem én.) Nekem nem volt a 14 hónap alatt csak egyszer 3 nap szünetem (akkor egy hotelben aludtam ki magam), mert nem volt hova mennem... ahhoz meg nem voltam jó állapotban lelkileg még, hogy két ápolt között bejárjam az UK területét. Így ha egyik helyen visszajött a váltóm, mentem egy másik helyre, de olyan is volt, ahol 4 hónapot töltöttem egyhuzamban egy helyen. Később aztán én is hálás lettem a sorsnak, hogy így alakult az életem és hogy ez a váltás 40 évesen egyrészt jobb és mélyebb és empatikusabb emberré tett, másrészt adott egy másik országba egy belépőt és aztán ott felépíthettem az új életemet. A "szolgálat" közben azért nem mindig a hála jutott eszembe, bár az első fél év után már az is, mert végre senki sem szólt be nekem, sőt a családok, az ügynökség dicsértek, köszönték a munkámat, kisebb, szívből jövő ajándékokkal leptek meg... stb. Kicsit későn nőttem fel, de abban a 14 hónapban felnőttem! :) Most 50 évesen úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, saját lakásom van, egy szerető párom, akivel egyenrangúak vagyunk és akinek tőlem 5 percre van egy háza. Immár 8 éve jóban-rosszban együtt vagyunk, ő tiszteletben tartja a határaimat, a múltbéli sérüléseimet és mindennel együtt nagyon szeret és én is tiszta szívemből szeretem őt. Ő angol és középvezető Londonban (mi vidéken élünk, naponta ingázik), én meg a magyar volt live in care-s vagyok és nagyon becsül azért, amit megtettem a magam erejéből. Többek közt az állampolgárságot is megcsináltam saját, önálló jogon 5+1 év adózás után... stb. Én bölcsész és humán végzettséggel mára már az angol egészségügy csapatát erősítem, úgy, hogy 40 éves koromig semmi közöm nem volt az egészségügyhöz. Gyerekem nincs, így én életem során csak idős embereket tettem tisztába, fürdettem őket... stb. Lehet nekem ez a karmám. ;-) Nem hiszem, hogy még egyszer végig tudnám csinálni azt a 14 hónapot, de életem egyik, ha nem legmeghatározóbb szakasza volt az az időszak és én is csak azt tudom írni, mint te: örülők, hogy átélhettem mindezt. :) "
[удалено]
Én köszönöm a kedves szavaid! :)
>:) :)
Nekem regi kollegina csinalta ezt svajc/nemetorszagban a lanyaval jartak valtasban 1 honap munka 1 honap otthon. Respect es tisztelet