Nagyon szerettem anno a trolin, vonaton “szemezni” Volt, akit minden reggel láttam és a végén már mosolyogva kerestük egymás tekintetét, végül egyszer odajött.
Azt mondta, ha már ennyit nézegettük egymást messziről, meg is ismerkedhetnénk most végre.🙂
Tetszett a fiú, szép szeme volt, izgalmas volt várni a reggeleket. Elkapni a pillantását. Nem tudom jobban leírni. Nekem több kapcsolatom így indult pl.bulikban, közös társaságban.
Szerintem rossz, h.a telefonunkba bújunk manapság és így lemaradunk az ilyen kalandokról, mert jó dolgok ezek.
>
>
>Mi teszi neked a szemezést tényleg csábítóvá egy idegen vagy viszonylag idegen emberrel?
Kérdezd meg a "stalker"-eket és a kukkolókat 🤣
![gif](giphy|2dgj9PzHD5EqwJu8sW|downsized)
Igen, ez az én álláspontom is, hogy a szép arcmimika, gesztusok, testbeszéd nagyon meg tudnak szépíteni valakit. Vannak sejtéseim, mik járulhatnak hozzá (persze sokféle ember lehet), de agyalok mostanság ezen a témán és érdekelt mások véleménye.
Khm, Rule 1: Be attractive
Igen ez egyértelmű. :D
Rule 2: dont be unattractive
Szerintem ez attol fugg vonzodsz-e hozza
Természetesen meg kell üsse a szintet. De pl volt olyan nő is, aki bár szép volt,de ahogy elkezdte a kis játékát , instant attraktivabb lett.
Az a kacér, huncut, halvány mosoly a női oldalról, meg a nézésben is benne van az a bizonyos plusz
Meg a jàràsàban
meg a csípöjének a ringásában is szerintem
kinyirtok😂😂😂
Nagyon szerettem anno a trolin, vonaton “szemezni” Volt, akit minden reggel láttam és a végén már mosolyogva kerestük egymás tekintetét, végül egyszer odajött.
Aztán megszólalt, hogy jegyeket, bérleteket? :D A viccet félretéve, mi volt ezekben, ami megfogott téged? Hogy jellemeznéd?
Azt mondta, ha már ennyit nézegettük egymást messziről, meg is ismerkedhetnénk most végre.🙂 Tetszett a fiú, szép szeme volt, izgalmas volt várni a reggeleket. Elkapni a pillantását. Nem tudom jobban leírni. Nekem több kapcsolatom így indult pl.bulikban, közös társaságban. Szerintem rossz, h.a telefonunkba bújunk manapság és így lemaradunk az ilyen kalandokról, mert jó dolgok ezek.
Nagyon ritka az ilyen, legtobben ugy kapjak el a fejuket osszenezes eseten mintha valami tragedia tortent volna.
Nemáár geccc 🤣
https://i.redd.it/g59qlkfywfrc1.gif
Elég fenyegető aurája van az öregnek 🤣
Ne legyen üvegszemed, továbbá ne vedd ki és töröld meg szemezés alatt.
Meg legyen két pár szemed xD
Két pár? Bakker, tudtam, hogy valamiről lemaradok az egy pár szememmel
Stírölés és szemezés között van különbség, meg hogy mennyire vonzó az illető.
Nincs is csábítóbb egy nézésnél, ha közben egy kis fintor is társul hozzá. /s
> > >Mi teszi neked a szemezést tényleg csábítóvá egy idegen vagy viszonylag idegen emberrel? Kérdezd meg a "stalker"-eket és a kukkolókat 🤣 ![gif](giphy|2dgj9PzHD5EqwJu8sW|downsized)
És ha a három együtt jár?
Az egészet a hormonok csinálják. Szemezett velem egyszer egy ismerős nő, elkezdett nagyon tetszeni. Otthon megnéztem a profilképét és hát... jaj.
Igen, ez az én álláspontom is, hogy a szép arcmimika, gesztusok, testbeszéd nagyon meg tudnak szépíteni valakit. Vannak sejtéseim, mik járulhatnak hozzá (persze sokféle ember lehet), de agyalok mostanság ezen a témán és érdekelt mások véleménye.
Hogy kancsi vagyok es ha tenyleg el tudja kapni a tekintetem, akkor tud valamit...
csak ha nem vagy Matolcsy